Ezúttal egy nagy klasszikust idézünk fel, amely talán azért is időszerű, mert a fiatalabb generáció nagy eséllyel már nem is hallott róla, pedig véleményem szerint alapműről van szó. Itt is igyekszem a szpojler előtt jelezni, hogy aki meg szeretné nézni, most függessze fel az olvasást.
A „Sophie választása” William Styron “Sophie választ” című regénye alapján készült 1982-ben, a fiatal Meryl Streep abszolút főszereplésével, melyért teljességgel megérdemelten kapta meg a legjobb női főszereplő Oscar- és Golden Globe-díját. Számomra azért is nagyon emlékezetes ez a film, mivel (az előző ajánló filmjéhez hasonlóan) egy szülőnek egy olyan döntést kell meghoznia a gyerekeivel kapcsolatban, amelynek semmilyen irányban nem lehet jó kimenetele.
Sophie és Nathan lengyelországi bevándorlók Brooklynban a II. Világháború után, akiket egy amerikai déli író szemein keresztül ismerünk meg. A pár mindkét tagja meglehetősen furcsán viselkedik, és kapcsolatuk is különös: sejteti, hogy a múltjukban valamilyen titok és/vagy tragédia lappang, és hamarosan fény is derül ezekre, legalábbis részben: Sophie lengyelként megjárta Auschwitzot, gyermekeit is ott vesztette el, de az író sejti, hogy még így sem teljes a kép. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy tárul fel előttünk akaratlanul Sophie élete, és derül ki, hogy az a kép, amelyet magáról mutat, a valóság megszépített verziója, és az igazságot bűntudata miatt képtelen felvállalni a világ előtt.
Így derül ki, hogy szülei nem ellenállók voltak, hanem kollaboránsok, ő maga Auschwitzban Rudolf Höss rabként, de titkárnőjeként dolgozott. Amiért mindezt mégis meg tudjuk neki bocsátani, az a címbeli rettenetes választás, amely talán minden szülő rémálma. Innentől szpojler következik!
IDE KÉNE EGY KÉP
Sophie-nak ugyanis a gyermekei között kell választania. A lágerbe való érkezésekor ugyanis azonnal felteszik neki a kérdést, hogy melyik gyermekét választja, a másik ugyanis meghal. Sophie nem tud, nem akar választani, erre közli vele a szimpatikus náci, hogy akkor mindkettő meghal.
Sophie végül azt mondja: „Vigyék a kislányomat!”, és az anyjához bújó kicsi lányt leszakítják róla, elviszik, Sophie pedig kétségbeesetten szorítja magához a kisfiát. Aki azonban szintén hamarosan elkerül tőle, és csak annyit tud róla, hogy a gyerektáborba került, de hogylétéről semmilyen információt nem kap. Innentől fogva tehát kénytelen mindent megpróbálni, ami (talán) hatalmában áll, még rettegett főnökével dacolva is, hogy a kisfiáról híreket kapjon és lehetőleg megmentse a haláltól.
Ami végül nem sikerül neki, hiszen Amerikában már gyermekei nélkül érkezik, félőrülten a fájdalomtól. És ennek a tragédiának a láttán mindent értünk, hiszen hogy lehet egy ilyen tragédiát túlélni? Én személy szerint azt is csodálom, hogy Sophie mindezek után még egyáltalán akart élni. Talán abban a reményben, hogy a kisfia mégis életben van még valahol, és megtalálhatja?
És most gondolkodjunk együtt. Van kettő (vagy több) gyermekünk. Választanunk kell közülük egyet, aki esélyt kap, hogy éljen, de csak akkor, ha egy másik (vagy több) meghal. Ha nem választunk, mind(kettő) meghal. Szerintetek mit csinálnátok? Lehet egy ilyen helyzetben jól dönteni? Mi a helyes döntés? Ha döntünk, egyik gyermekünk meghal. Ha nem döntünk, mind meghal. Ha meg akarjuk menteni egyiket, fel kell áldoznunk a másikat. De melyiket mentsük meg és melyiket áldozzuk fel?
Ti mit gondoltok?
Trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=STPJVf6wqCk
